Fitt4Fun Workshop Sorozat – Ott a helyed!

A bemutatkozó szövegünkben olvashatjátok, hogy az oldal azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a magyar CF közösséget és híreket szolgáltasson és olyan témákban nyújtson információt, amire egy atlétának szüksége lehet (táplálkozás, egészség, edzésmódszerek).  Így természetes, hogy olyan közösségekkel, egyesületekkel együttműködünk, illetve kezdeményezések mellé állunk, melynek a célja összhangban van a ProRep Magazin törekvésivel.

Örömmel konstatáltam, hogy van az országban egy csapat, akik előadás sorozatukkal szeretnének tenni a közösségért, összefogni azt és emellett hasznos elméleti és gyakorlati tudást szeretnének átadni azoknak, akik elmennek egy  hétvégés workshopjukra. Ez a csapat pedig nem más, mint a Fitt4Fun csapata. Az első Workshopjuk május 12-13-ig kerül megrendezésre, melnyek helyszine az RX Nation lesz. (1134 Kassák Lajos utca 78)

Nem szeretnék az ő tollukkal ékeskedni, így ovlasstok az ő beszámolójukat! (A Workshopról részletesebben infót lent találsz.)

A Fitt4Fun alapítója Árendás Bálint, 2013 óta dolgozik személyi és csoportos edzőként (IWI Sportedző & Személyi edző, Sparrowbag trainer, Funkcionális táplálkozási ismeretek, FMS L1, SMR tréner). Több funkcionális teremben megfordult már (cross training, mobility, kettlebell, köredzés, sparrowbag), az edzések tartásán kívül edzőtáborok, workshopok szervezésében is van tapasztalata.

View this post on Instagram

A hét közepéhez érkeztünk, itt az ideje, hogy megismerjétek következő előadónkat és edzőnket, aki nem más, mint a Fitt4Fun alapítója, Árendás Bálint! 🏋️‍♂️ Nézzük, mit vall saját elmondása szerint a sportól, az egészséges életmódról: ,,A mozgás iránti szenvedély még egészen kis koromban kezdődött, és az évek alatt rengeteg sportban kipróbáltam magam (úszás, labdarúgás, amerikai football, Jiu-Jitsu, ökölvívás, MMA – Mixed Martial Arts). Az egyetem elvégzése után úgy éreztem a szenvedélyemből, a sportolásból és mozgásból szeretnék karriert építeni. Elvégeztem az IWI instruktor képző iskolájában a sportedző szakot testépítés – fitness területen és a személyi edző képzést egyaránt. A sport megtanított az alázatra, a türelemre, a kitartásra és arra, hogy soha ne adjam fel a céljaimat.“ 🤼‍♂️🏊‍♂️⚽️🏈 Előadásában bemutatja nekünk, mi fán terem az a bizonyos CrossFit®, és hogy miért érdemes kipróbálnunk (mert érdemes). 😉 Vele azonban már a kőkemény valóságba is fejest ugrunk majd, ugyanis több edzésen keresztül mutatja be edzésrendszerét! 💪 Nem kell azonban félni, mindenki képes lesz a saját erőnléti szintjének megfelelően végrehajtani a feladatokat!👌

A post shared by Fitt4Fun (@fitt4fun) on

Magyarországon még mindig nem igazán alakult ki az a szellemiség és közösségi jelleg, ami a Crossfitre egyébként már a kezdetek óta jellemző, akár termen belül, termek között vagy társadalmi szinten tekintve. Ezen szeretnénk változtatni.

Nagyon sokan még mindig úgy tekintenek az edzésre, mint egy kötelező feladatra, szenvedésre, amit le kell tudni valami távoli cél (leggyakrabban a strandkompatibilisebb test) elérése érdekében, ami aztán majd meghozza a vágyott boldogságot. Mindeközben már maga a cél felé vezető út is lehet élvezetes, ha az eltúlzott kötöttségek, kötelező jelleg okozta stressz és negatív érzelmi állapot helyére egy kiegyensúlyozott, egészséges, pozitív energiákkal teli folyamat kerül.

A Crossfit a közösségi jellege (csoportosan végzett edzések) következtében tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt a szemléletbeli változást meghozza. Ennek csak az egyik komponense az, hogy az együtt elvégzett, fizikailag és szellemileg is kihívást jelentő feladatok már az edzések közben is kialakítanak egyfajta bajtársiasságot – akárki is van melletted éppen a WOD közben, amikor a kilencvennyolcadik burpee környékén ránézel, jó eséllyel a sajátjaidhoz hasonló érzelmeket fogsz látni az ő arcán is. A komfortzónánkból való rendszeres kilépés, a közösen átélt sikerek egymástól egyébként teljesen eltérő életvitelű, gondolkodásmódú emberek között is nagyon könnyen kapcsolódási pontot jelenthetnek.

De mindez csak az alapokat jelenti, amire el lehet kezdeni felépíteni valamit. Itt jönnek képbe az adott terembe járóknak szervezett közös programok – hétvégi barbecue, WOD&Wine, Friday Night Lights, közös kirándulás, egy spontán fröccs a péntek esti edzés után, vagy a következő szinten például a termek között szervezett barátságos throwdown-ok, stb, amik lehetőséget teremtenek a különböző termekben edzők számára is az ismerkedésre, kapcsolódásra.

Társadalmi szinten pedig a cél Crossfitről való általános gondolkodásmódon történő finomítás. Nagyon sokan félnek tőle, a versenyzők testalkatával és az általuk végzett hihetetlen teljesítménnyel azonosítják, pedig ez mindössze egy apró töredékét jelenti a Crossfit egész koncepciójának. Viszont ennek következtében az átlagember azt gondolja, ő erre úgysem lesz képes soha, akkor minek is próbálja meg. De a Crossfit közösség legjelentősebb részét nem a versenyzők, hanem az átlagemberek jelentik, így fontos lenne egy olyan képet kialakítani a sportról, ami közelebb hozza hozzájuk, ami alapján ugyanúgy le mernek menni nulla edzettséggel is a legközelebbi boxba, mint ahogy először elmennek körbesétálni a Margitszigetet.

A workshopról:

Bár az előadások lényegesen eltérő témákat érintenek, összeköti őket az, hogy mindegyik valamilyen szempontból elősegíti, hogy egy jobb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet élhessünk.  A Fitt4Fun célja az ehhez hasonló indíttatású módszerek, filozófiák, technikák, irányzatok összefogása.

Létezik-e tökéletes diéta? – Kajdi Róbert
A táplálkozás napjainkban tipikusan az egyik olyan sokat vitatott téma, amellyel kapcsolatban szinte mindenkinek van egy megingathatatlan álláspontja az ideális módszerről (paleo, csirke-rizs, ketogén, vegán, stb), mert neki, meg a szomszéd néni unokája osztálytársának az nagyon jól bevált. Ez azonban egy lényegesen összetettebb témakör, amelyet Kajdi Róbert szakértelme és tapasztalatai alapján egy kivételesen informatív előadás keretein belül fog bemutatni.

Mi is az a Crossfit? Miért próbáld ki? – Árendás Bálint
Itt a Crossfit, mint edzésrendszer alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők, ezen felül bemutatásra kerül a Fitt4Fun filozófiája, valamint ahogyan mindez a Crossfit szellemiségéhez illeszkedik.

Propriocepció és Dynair párna – Hetey Péter
A propriocepció – azaz a testtudatosság és egyensúlyérzék – egy sportágtól, életmódtól függetlenül mindenki számára hasznos és érdekes téma. Akár kisgyerekek mozgásfejlődését tekintjük, akár később a tanulással és a munkával kapcsolatos agyi tevékenységeket, akár idősebbeknél az egyensúlyvesztési sérülésekkel járó problémák megelőzését, akár bármely sportnál tudatosabb mozgásra törekszünk, mindezek alapját a proprioceptív érzékelés fejlesztése jelenti.

 A jóga szerepe a mindennapokban – Sáthy Szandra
A gyakorlatorientált képzés célja, hogy a résztvevők megtapasztalják a mobilitás és a nyújtás, valamint a jóga által elérhető relaxált állapot előnyeit a sport és a mindennapi életminőség javítása céjából.

Az esemény Facebook oldalát itt találjátok.

📍Programok 📍

🔻Május 12, szombat🔻

* 11:00-13:00 – Propriocepció és Dynair Párna – gyakolratorientált– Hetey Péter
* 13:00-13:30 – Ebédszünet
* 14:00-15:00 – Mi is az a CrossFit®? CF mint edzés rendszer –Árendás Bálint
* 15:00-16:30 – Közös edzés
* 17:00 – Az első nap megbeszélése egy fröccs mellett

🔻Május 13, vasárnap🔻

* 9:00-12:00 – Táplálkozás Szeminárium- Kajdi Róbert
* 12:15-13:00 – Ebédszünet
* 13:15-15:15 – Közös edzés – Még egy fokozattal fejjebb kapcsolunk
* 15:30-16:30 – Jóga a mindennapokban – Sáthy Szandra – gyakorlati óra
* 16:30 – Szeminárium zárása

Az előadások részletes tematikájáról pedig az esemény lapján, valamint a Fitt4Fun Facebook oldalán olvashatsz!

🗺Helyszín: RX Nation, 1134 Kassák Lajos utca 78
⏰Időpont: 2018. Május 12-13.

Early Bird akciónkban a 2 napos workshop teljes ára 49.900 Ft helyett: 34.900 Ft!

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s