Tippek az első Open WOD-hoz

Az élő bejelentésen Sam Briggs nyerte az első Open WOD-ot, Kristin Holte ellen. Ha nem olvastad mi a feladatsor, azt itt megteheted.

Kirstin Holte vette át a vezető pizíciót a 20 perces AMRAP elején, miután Sam Briggs az új dumbbell hang clean and jerk-et kapásból egy NO REP-pel kezdte, viszont ez után, Sam olyan kontrolált tempót vett fel, amit Kristin már képtelen volt tartani.

Sam Briggs 1000 cal/órás átlaggal evezett, illetve 1 perc 26 másodperces (!) idő alatt tartotta az összes körét. Így a 20. perc után Sam 409 ismétléssel végzett, míg Kristin 379-el.

Összeszedtünk néhány tippet, ami segíthet a jobb eredmény elérésében.

Toes-to-Bar

Ne félj felosztani az ismétléseket. Ha szimplákat csinálsz, közte gyors pihi és már nyomod is a következő ismétlést, hosszútávon több ismétlést fog eredményzeni mint, ha megcsinálnád az első 2-3 kört töretlenül és teljesen legyengítenéd a fogásod. Mindenképpen előzd meg a bajt, mert ha már gyengült a fogásod és utána kezded tördelni az ismétléseket, nagy eséllyel már késő lesz.

Dumbbell Hang Clean and Jerk

Láthattuk Sam Briggs esetében is, hogy az új gyakorlat még neki is okozott egy NO REP-et. Próbálj meg már az elején egy olyan ütemre beállni, amit a 20. percig tartani is tudsz. Ha pihenni szeretnél, inkább a hang pozícióban tedd meg, mert a súly lerakása és újbóli felvétel sokkal több energiát fog felemészteni.

Rowing

Bármennyire is fáradt vagy, ülj fel a gépre és evezz! Ha ezt lassan is teszed, akkor is dolgozol és egyre közelebb kerülsz az evezés végéhez, közben pedig még is helyre tudod rakni a légzésed. Próbáld a fogásod relaxáltan tartani, inkább a lábaidon legyen a hangsúly, egyrészt erősebbek, mint a kezeid, másodszor pedig regenerálódhatnak a másik két gyakorlatra.

Mielőtt elkezded a WOD-ot mindenképp állítsd be megfelelően a csatokat a lábadnál, azaz legyen annyira szoros, hogy ne nagyon mozogjon benne a lábad, de még is be tudd helyzeni a lábfejed anélkül, hogy a csatok állításával kellene bajlódnod.

Pár tipp Jason Khalipatól az eredményes evezésért.

Az ütem a lényeg

Ez inkább maraton, mint sprint.  Ahelyett, hogy egyből 100%-ot tolnál  a startolás után, állj be egy folyamatos tempóra, amit tudsz a WOD végéig tartani és inkább a végén add még ki magadból azt, ami még az üzemanyagtartályban van. Olyan tempót válasz, ami azért még kihívást jelent, de nem gyilkol le 5 perc utána és semmiképpen sem olyat, amit teljesen nyugodtan, különösebb erőlködés nélkül tudnál tartani. Persze megértem, ha nem a Games kvalifikáció a cél (a legtöbbünknek ez nem erről szól) és nem élet-halál harcot szeretnél vívni minden egyes WOD alkalmával, de ez egy remek 5 hetes alkalom, hogy megmutasd mennyi munkát tettél bele az elmúlt egy évben, szóval csak nyugodtan hajtsd ki magadból a maxot. Lényeg, hogy folyamatosan legyél mozgásban!

Eszközök

Grip! Mindenképp használj valamit, ami védi a tenyered, legyen az tape, bőr gymnastic grip vagy kesztyű. Nem lenne szerencsés az első héten tönkre vágni a fogásod.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s